2015. július 30., csütörtök

Az idei első Tetramorium dolgozók


Kikeltek az idei első Tetramorium caespitum, vagy más néven gyepi hangya dolgozók. Kb. minden alomban van már 3-6 db dolgozó. Szépek, egészségesek, és nagyon aprók


A dolgozók felnőtt korukban sem nőnek nagyobbra 2-3mm-esnél. Egyik legfőbb előnye a tartásuknak talán pont az apró méretük. Mivel kis méretű hangyák, kis helyet is igényelnek. Az egész kolónia vígan el tud élni például egy borosüvegben, nem lesz további helyigényük.


(kísérletezgetek is rendesen apróbb, mutatós hangyafarmok tervezésében, hamarosan látjátok majd az oldalon.)

A gyepi hangya színe igen változatos. A világosbarnától egészen a feketéig változik, attól függően, hogy milyen környezetben él. 


Hangyász. 

2015. július 27., hétfő

A szökevény


Szóval éppen a királynőket ellenőriztem. Adtam nekik enni, kitisztítottam a kémcsöveket,  ilyesmi...

Az egyik csőben Lasius niger királynő,  és 3 dolgozója lakott. Az ellenőrzés során azonban amikor mézet adtam nekik, az egyik dolgozó kiszökött,  és beszaladt az asztalon lévő egyik dobozba. Próbáltam keresni, de annyi búvóhely volt ott, képtelenség volt megtalálni.  Jól van, beletörődtem a veszteségbe, lezártam a csövet.  

Másnap ahogy átsétálok a nappalin, hát jön velem szembe egy Lasius niger dolgozó.  "- Na kishaver, nem te szöktél el tegnap?" Elkaptam, beletettem a kémcsőbe, és a társai gond nélkül visszafogadták.

Hangyász.

2015. július 23., csütörtök

Költöztetés - hiba #2

A múltkori zűrös költözés óta szépen megállapodott a Lasius niger család az ytong hangyafarmban.

Gondoltam kedvezek kicsit a kényelmüknek, kaptak mézet, meg egy frissen leütött szúnyogot (imádom feláldozni nekik azokat a rovarokat, amik hívatlan vendégek a lakásban :D ). Hogy biztos megtalálják, kitaláltam, hogy odateszem az orruk elé. Korábban a képen látható "1-es csatlakozó"-hoz volt kötve a kémcső, amelyben víz, méz, és rovartetem van a számukra.

A "család eredeti helye" - az ytong azon része, ahová a hangyák befészkelték magukat a költözés után, és onnan nemigen mozdultak el. 

Szóval áttettem a kémcsövet közvetlenül melléjük, a "2-es csatlakozóra", hogy ne kelljen olyan sokat sétálniuk a kajáért, és biztosan megegyék. 

Erre reggelre jött a meglepetés: hát volt képük beleköltözni a kémcsőbe!  
Vissza.. A kémcsőbe.. Ahonnan a költözés elején elindultunk. (Na jó, igazából ez már egy másik, tisztább kémcső, friss vízzel, de akkor is..!)

Na hát megfogadtam, hogy én többet ezeket nem költöztetem sehová. Majd ha már 50-en nyomorognak a kis kémcsőbe úgyis lesz annyi eszük, hogy átköltözzenek maguktól. :)

Hogy mi volt tehát a hiba, amit elkövettem?
- Egyrészt valószínűleg nem volt elég nedves az ytong, és a hangyák ezért választották inkább a nedvesebb vattás kémcsövet. 
- Másrészt az élelmet kifutóba kellett volna adni nekik és nem kémcsőbe. 


Hangyász.

2015. július 22., szerda

Költöztetés - hiba #1

Néhány napja volt egy Lasius niger családom, amit át akartam költöztetni egy ytong farmba, hogy a továbbiakban ott növekedjenek.

Eszembe jutott egy módszer, amit eddig még nem próbáltam. Az ötlet egyszerű: melegítsd lassan, fokozatosan a kémcsövet, és amikor túl meleg lesz a hangyáknak, azok el fognak indulni alkalmasabb életfeltételek után. Amikor megtalálják a sötét, hűvös, nedvesített ytongot akkor át fogják költöztetni a családot. 

Ez jól is néz ki a videókon, de nálam nem zajlott le ilyen szépen!

A melegítés során kb 35 foknál lassan elkezdtek megindulni a hangyák. Jólvan, mondom hagyom őket, hagy végezzék a dolgukat. Pár perc múlva hangos üvegcsörömpölésre lettem figyelmes, hát látom, hogy a melegtől felrobbant a kémcső, 2 dolgozó pedig kétségbeesetten keresi az asztalon a többieket. 

Gyors közbelépéssel hangyákat, lárvákat, mindenkit beleraktam a farmba, ahol végre megnyugodhattak. 

Az eredmény: A királynő és a dolgozók átköltöztek ugyan, de a peték és lárvák nagy része vagy elveszett, vagy megégett. 

Hát így vált be nekem ez a melegítéses módszer. Talán ha 35 foknál nem melegít tovább a lámpa, akkor sikerült volna.
A tanulság: Jobb türelmesnek lenni, és megvárni, amíg maguktól átköltöznek! Ha a dolgozók költöztetik át a fiasítást, akkor azt az utolsó hangyáig át is viszik az új helyre, és biztosan nem lesz veszteségünk.


Hangyász

2015. július 15., szerda

Lasius flavus

Néhány napja kísérletezni kezdtem egy új fajjal, amely nem más, mint a Lasius flavus

Az angol fordításból "sárga mezei hangyá"-nak is nevezett állat külsejében és életmódjában nagyon hasonlít a Lasius niger-re. A királynőjüket alig lehet megkülönböztetni egymástól, a Lasius flavus dolgozói azonban rikító borostyán-sárga színben tündökölnek. 

Valahol olvastam egyszer, hogy a sárga/sárgás színű hangyák többet élnek a föld alatt, mint a feketés színű fajok.

Köztudott ugye, hogy a Lasius niger gyakran tart tetveket haszonállatként, amiket a föld feletti növényeken "legeltet". 

Na, a sárga mezei hangya ugyanígy tesz, csak a föld alatt! Gyökereken élő tetveket tart, és a föld felszínen igen ritkán mutatkoznak a dolgozói.

Ha minden jól megy, legkésőbb jövőre én is piacra dobom majd ezt az elég ritka, de annál szerethetőbb fajt. 


Hangyász.

2015. július 7., kedd

Új fül!

Nos, a felső sávban ismét megjelent egy új fül: Kezdő szettek / Hangyafarmok címmel. Itt olyan készleteket találtok, amelyek tartalmazzák a farmot és az összes felszerelést és információt, ami a hangyatartáshoz szükséges. 

Ezen kívül frissítésre került a "Vásárlás" fül is, ahol a Lasius niger mostantól egész nyáron 30%-al olcsóbban érhető el, és elérhetővé váltak Tetramorium királynők petékkel. 


Végül néhány idei kép a hangyáinkról: 
Tetramorium királynő


Dolgozók zselés hangyafarmban (a farm a budapesti Reflexshopban van kiállítva)


 Lasius niger királynő iszik


Újszülött kishangya (Lasius niger)


Dolgozók falatoznak egy csepp mézből 

Hangyász.