2015. augusztus 31., hétfő

Idegen dolgozók egymáshoz viszonyulása

Na hát visszatértem nyaralásból, és egyből egy érdekes kísérletről szeretnék írni nektek: 

Tehát adott volt egy Camponotus vagus királynő nélküli kolónia, ami már jó ideje együtt élt. Majd úgy hozta a sors, hogy egyik ismerősöm befogott egy szintén Camponotus vagus major-t (gondolván, hogy biztos királynő), és nekem meg nem volt szívem kivégezni, vagy kidobni szegényt. Szóval jó darabig csak tartottam külön mindenkitől, majd egyszer gondoltam egyet, és összeengedtem a királynő nélküli kolóniával. 
Az eredmény döbbenetes! AZONNAL befogadták az új jövevényt, és a továbbiakban minden táplálékot megosztottak vele. 
Ez a kísérlet remekül bizonyítja, hogy a hangyák egyedi, bolyonként változó feromonját a királynő termeli, és ezáltal a kolóniák közötti hadviselésnek is ő az oka, legalábbis azonos hangyafajok között biztosan. 

Hangyász.

2015. augusztus 8., szombat

Nyaralok! :)

Kedves hangyatartók és érdeklődők!

A következő 2 hétben nyaralni megyek, ezért kérlek, számítsatok rá, hogy az e-mailekre/kérésekre/kérdésekre nem a már tőlem megszokott tempóban fogok válaszolni.

Ennek ellenére írjatok nyugodtan, igyekszem közben is válaszolni, de augusztus 22.-étől biztosan újra előkerülök. :)



Üdv: Hangyász. 

Camponotus vagus #2

Nos befogtam belőlük egy családot. Viszonylag agresszív faj, de jól kezelhetők. 3 féle dolgozó található meg a kolóniában: - major (legnagyobb), - media (közepes), és - minor (legkisebb).
Általában elmondható, hogy a legnagyobbak (major) mennek felfedezni, harcolni, és ők aprítják fel a zsákmányt is.
Az általam befogott kolónia mindössze 15 főből állt, és 2 lárvából, ami igen kevésnek számít pl a Lasius nigerhez képest. Ez a kolónia az első évében volt.
Egy másik kolónia azonban, amit tanulmányoztam vagy 30-40 főből is állt. Ez viszont szinte biztos, hogy többéves.
Érdekes továbbá, hogy a Camponotus vagus hangyák méretükhöz képest nagyon fürgék és aktívak. Nem annyira, mint a Formikák, de azért nem kell őket félteni. Megfigyelhető továbbá, hogy egymással hangokkal is kommunikálnak, apró "motoszkálással", különösen ha támadás éri őket, vagy valamiért nyugtalanok.
Camponotus vagus major és media a Lasius niger dolgozókkal összehasonlítva

Camponotus vagus major megtámadja a már döglött rovart

Hangyász.

2015. augusztus 4., kedd

Camponotus vagus

Íme egy másik faj, amivel próbálkozok - Camponotus vagus - vagyis a "szürke lóhangya"

A Magyarországon élő egyik legnagyobb hangyafaj!

A dolgozók mérete 6-13!!mm-ig terjed. Polymorph faj, ami azt jelenti, hogy a dolgozók külseje igen eltérő lehet. 

Egy kolónián belül vannak kicsi, közepes és nagy méretű dolgozók is, amelyek testi adottságaiknak megfelelően különböző munkákra specializálódnak. 
 











Hangyász.